Ez a kis mese egy nagyon pesszimista (saját bevallás szerint realista) és nagyon közeli ismerősömmel kezdődik.
Ha valamilyen megmérettetés adódott, mindig az „esélytelenek nyugalmával” vágott neki. És rendszerint nem is sikerült … sajnos… Pedig a lehetőség ott volt benne is, okos volt, ügyes, erős és még sorolhatnám, de a siker elkerülte, mert önmagát programozta „esélytelenné”.
Mi kell ahhoz, hogy sikerüljön valami, ha a célunk reális? „Csak” tisztán látni, megérteni hogy mindenünk megvan ahhoz, hogy elérjük. Ha tudom, hogy okos vagyok, erős, kitartó, akkor mi tarthatna vissza? Csakis a saját korlátaim, a kishitűség, az önbizalom hiánya, a fals önértékelés. Kiválóan tudjuk szabotálni önmagunkat, pedig csak el kell indulni, megtenni az első lépéseket az úton, nyitott szemmel és nyitott elmével. Azt fogod látni, hogy minden hozzádrendelődik. Csodának tűnik, pedig a képesség ott van benned már régen… hidd el mindig is ott volt….
Szeretettel ❤️Viki
