A mai napig még mindig belefutok a “nemmegyek dilidokihoz”, meg a “de én nem vagyok bolond”, “nemkellsegítség, tisztaciki lenne” kezdetű megingathatatlan kijelentésekbe… Hihetetlen, sőt döbbenet!
Ha elromlik az autód elviszed az autószerelőhöz, hogy javítsa meg, neem? Ha fáj a fogad, fogorvoshoz mész, hogy tegye rendbe, különben belehülyülsz a fogfájásba. Ha ronda a hajad fodrászhoz, ha letört a körmöd, manikűröshöz fordulsz, mert belenézel a tükörbe és rosszul leszel. Ez egyik sem “tisztaciki” ugye?


Akkor miért is gondolják még sokan azt, hogy ha az életükkel van valami gubanc, akkor ciki segítséget kérni? Én speciel erre kicsit sem tudom a választ. Azt viszont nagyon is jól tudom, hogy egy komoly elakadás, vagy a lelki problémák milyen súlyosan telepszenek rá az élet minden területére. Miért jobb beletekeredni a gondokba, álmatlanul forgolódni, összetörni, kimerülni, hogy aztán mindez hatással legyen a magánéletünkre, a szociális kapcsolatainkra, a szeretteinkre, a munka és teherbíró képességünkre? A kérdés teljesen költői, ugyanis nem jobb. Nyilván nem az. A példa sarkos, de képzeld csak el, hogy vízbe pottyantál, viszont nem tudsz úszni. Egy darabig kapálózol, próbálsz fennmaradni, de ahogy fogy az erőd egyre inkább érzed, látod, hogy le fogsz merülni… Egyre jobban küzdesz, de egyre jobban fáradsz is. És ekkor feléd nyúl egy erős kéz, hogy kihúzzon, hogy megmentsen. Mit teszel? Ellököd, mert a segítség az gááááz?!?!?!


Nem azért jöttünk erre a világra, hogy boldogtalanul, szenvedések közepette éljük le az életünket. Nincs olyan ember ezen a földön, aki ne vágyna a szabad, boldog, teljes életre. Ennek rendszerint megvannak a maga kisebb-nagyobb akadályai, amelyeken ha önmagunk nem tudunk túljutni, akkor szabad, kell, muszáj segítséget kérni, és elfogadni. Ha úgy hozza az életed, kérd egy szakember segítségét, és élj vele, ne várd meg, hogy elmerülj! Pont ugyanannyira nem ciki, mint autószerelőhöz vinni az autódat!