Én mocskosul szerencsés vagyok! Genetikailag – leginkább apai ágon – kódolva vagyok a derűlátásra. Az a föld fölött járós, néha nagyokat pofára esős, de azért leginkább mosolygós boldog fajta egyenesen lalalandből. De nyilván én is voltam ám már mélyen, pff de milyen mélyen! Pl amikor az USA-ba kivándorlódtam… Én ezt akkor nem akartam… nagyon nem! Itt voltak a szüleim, a testvérem a barátaim, szóval minden és mindenki amitől szép és kerek volt az életem. Tééényleg jól éreztem magam, békében voltam a világgal és a helyemmel. Akkoriban picike volt még a kislányom, és belegondolni is horror volt, hogy a nagyszülei nem lesznek jelen a kis életében, nem látják nőni, okosodni stb…
De ezerféle más horrorgondolataim is voltak, de végül csak úgy hozta az élet, hogy menni kellett (ez egy másik hosszú sztori). És mentem. És belevágtam a szenvedés avagy szarazélet projectbe. A honvágytól, a családom hiányától, a régi életem hiányától, a barátoknélküliségtől, nem találtam a helyem, céltalannak és üresnek éreztem mindent. Annyira de annyira sajnáltam magam és annyira utáltam ezt az egész helyzetet, hogy fizikailag is legyengültem, két hónapon keresztül küzdöttem egy nem múló megfázással, köhögéssel, amire kaptam lórúgás gyógyszert, ami úgy kiütött, hogy egy hétig hallucinálgattam tőle csendben a nappali kanapéján. Persze közben szétfeszültem, hogy ebből a pici lányka ne érezzen lehetőleg semmit. Mentünk tengerpartra, játszótérre, fagyizni és medencézni. Ez így nem hangzik annyira rosszul, én azt tudom, de én akkor ettől nem voltam beájulva. Én akkor szenvedtem. És elég hosszú ideig így is maradtam….
De ez nem volt jó nekem. Én nem szeretek szenvedni. Aztán egy nap csak úgy a semmiból jött az elegemvanebből érzés. Basszus Viki te-teljesen-hülye-vagy!!! Mások az összes kezüket lábukat összetennék egy ilyen lehetőségért, temeg itt elsz….od az időt, az energiát az önsajnálatra!!! Hallod, ezzel az erővel akár ki is lehetne használni, hogy ide evett a rosseb! És igen, bezony egészen banálisan innentől kezdve tudtam jól érezni magam. Továbbra is borzalmasan hiányzott a családom, ezen semmi nem változtatott, és még nagyon sokminden fájdalmas pontként lüktetett, de közben ott volt egy egész új világ, felfedezésre várva, rengeteg élménnyel, barátokkal, sőt!!! Ott vett csak igazán új fordulatot és lendületet az életem, egész mesébeillő, és akkor meglepő módon a gyerekkori álmom ott kezdett valóra válni.
Szóval mi is a tanulság?
Számomra az, hogy mielőtt piszkosul belehergelnéd magad az elkeseredésbe, az önsajnálatba, vagy más lélekromboló sz….ságba, nézz körül, nézz magadba, és gondold már át, hogy tényleg megéri-e ebbe időt, energiát fektetni!
Szeretettel ❤️ Viki
Ha úgy érzed, hogy rólad is szólt ez a bejegyzés, ha jól jönne a segítség, ne várj egy percet sem, tedd meg az első lépést MAGADÉRT!!! Keress e-mailben, a viktoria.miski@gmail.com címen, vagy telefonon a +3670-6281141 számon.
