Ketten vagyunk, csakis ketten. Bensőséges a környezet, és nem zavarhat minket senki és semmi. Telefon (a virtuális póráz) kikapcs, nyugodtan kortyolgatjuk a finom kávét és elindul a beszélgetés. Elmond mindent, a pocsék közérzetet, a családi/baráti jótanácsokat, a barátnős tivornyát, a “nemtommiezazegész” érzését. Jól bele van tekeredve a helyzetbe…. Én csak rá figyelek, és lassan körvonalazódnak …
Csodálatos dolog ez a coaching… De hogy is kezdődik?A történet szereplői kitalált személyek (kivéve engem), bármilyen hasonlóság csakis a véletlen műve lehet. Szóval Nicola nem érzi jól magát a bőrében. Nem tudja, hogy mi ez, vagy miért, de nem találja a helyét. Frusztrálja egy csomó minden, amiről tudja, hogy igaziból nem is kellene vele foglalkozni, …
Egyszer egy régen látott kedves ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy mostanában mi a legnagyobb problémám… Komolyan el kellett gondolkodnom, hogy van-e problémám…. A „probléma’ mindenkinek mást jelent, van akinek az a „PROBLÉMA”, ha összedőlt az egész világ, eljött az armageddon és feltámadt dínók küzdenek városszerte predátorgodzillákkal, közben halálra aprítva bennünket icipici kis humanoidokat.De piszkosul nem vagyunk …
Ez a kis mese egy nagyon pesszimista (saját bevallás szerint realista) és nagyon közeli ismerősömmel kezdődik. Ha valamilyen megmérettetés adódott, mindig az „esélytelenek nyugalmával” vágott neki. És rendszerint nem is sikerült … sajnos… Pedig a lehetőség ott volt benne is, okos volt, ügyes, erős és még sorolhatnám, de a siker elkerülte, mert önmagát programozta „esélytelenné”. …
Ömlik mindenhonnan a „gondolkodj pozitívan„… és társai. Azért jó lenne, ha használati utasítást is adnának vele, de ennek híján sajnos nagyon sokan tévesen értelmezik. A pozitív gondolkodás NEM azt jelenti, hogy a reggeli sminkkel együtt felrakjuk a mosolygós arcot és le sem vesszük lefekvésig, történjen bármi. Nyugodtan lehet sírni, és dühösnek lenni, és melankolikusnak is, …
