“táncolni kell uram, a zene majdcsak megjön valahonnan” Nikosz Kazantzakisz
Még anyukám is mindig azt mondta, hogy nekem csak megszületni volt nehéz….
hm… nekem nem volt nehéz az iskolában a legkisebbnek lenni, és nem volt nehéz elviselni, ha ezért vagy bármiért csúfoltak. Nem volt nehéz mindenféle nyelveket tanulni és sportolni járni délutánonként. Nem volt nehéz jó tanulónak lenni. Nem volt nehéz, nohdazu rendesen már könnyű is volt az összes továbbtanulás, a kamaszkor, kis fiatal emberi kapcsolataim el- és feltűnése, a leválás a szüleimről, ez elköltözés otthonról.
Nem volt nehéz igazán a gyerekszülés sem, meg a kisbaba ellátása, sőt a bevérzett szemem sem hagyott maradandó nyomot. Nem volt nehéz sokszor költözni, a második babát császárral szülni (jaaaaj há’ merte a zusában szültél), mindenféle segítségtől távol két kisgyereket terelgetni, megtalálni a helyem, majd újra elveszteni, és sokadjára is költözni világokon át. (najó azért az anyukám elvesztése lehet, hogy nehéz volt) És könnyű volt ám újra megtalálni önmagam, döntéseket hozni, változni és változtatni, tanulni, fejlődni, fejleszteni, kamasz gyerekkel vitázni, összerogyni és újra felállni. Nem volt nehéz a Társra vágyni és várni sem, sőt mi több igazából tök könnyű volt. És ismét újrakezdeni is igaziból a kisujjból kirázós volt…..
És nem! Nem azért nem látszott, mert titkoltam, mert erősnek akartam látszani, mert senkire sem tartozik, vagy a más látszatáért. Megéltem és ma is megélem a nehézségeimet, az élet hullámvasútját…. De ugyanígy teljes szívemmel megélem és mindig is megéltem az élet szépségeit, a szépséges napokat, órákat, és ebből sokkal, de sokkal több van! Mondták már rám ilyen fura lesajnáló tekintettel, hogy ennek mindig félig tele a pohár, meg hogy betegesen optimista (uramatyám!). Hát legyen!
És ha így van, akkor tényleg könnyű nekem 🙂
Szeretettel ❤️ Viki
