Hol volt, hol nem volt, éldegélt egy kisbéka egy kút mélyén.
Nagyon szeretett ott élni, hiszen megvolt mindene: egy kis víz, amiben lubickolhatott, berepülő bogarak, amiket megehetett, egy szép nagy kerek kő, amin megpihenhetett, és ha felnézett egy kis kerek darabka kék ég is az övé volt. Születése óta élt a kútban a kisbéka, elégedetten és boldogan.
Ám egy napon egy másik béka tottyant mellé a kút mélyén
– Nahát! – mondta meglepetten kisbéka – hát te honnan kerültél ide?
– Én az óceánból jövök – válaszolta a vendég
– Mi az az óceán? – kérdezte kisbéka
– Gyönyörű és hatalmas víz, ameddig a szemed ellát, szikrázó napsütésben, fodros felhők alatt.
– Semmi sem lehet szebb, mint ez a kút! – mondta mérgesen kisbéka, de azért fúrta az oldalát a kíváncsiság – Hogy érted azt, hogy hatalmas? Milyen nagy ez a te óceánod? ekkora? – mondta és ugrott egy jókorát
– Jaj, dehogy! Ennél sokkal, de sokkal nagyobb
– Jó, akkor mondjuk ekkora? – és ugrott egy még nagyobbat
– Ugyan már, még ennél is sokkal nagyobb!
– Akkor, esetleg ilyen hatalmas? – és kisbéka akkorát ugrott, hogy egész széltében-hosszában átugrotta a kút alját
– Sokkalta, nagyobb, hatalmasabb, mint ez az egész kút!
– Hazudsz! – kiáltotta most már nagyon mérgesen kisbéka – Hazugság az egész óceán, csak kitaláltad! Ennél a kútnál sem szebb, sem nagyobb dolog nem létezik! – és ezzel el is zavarta a vendéget a kútból.
Egy darabig még dühös volt, de évekkel később, amikor még mindig a kútban ült, inkább kuncogva gondolt vissza a hazudós vendégre:
– ugyan már! Óceán…. Ekkora hazugságot! – és elégedetten nézegetett felfelé a világra, arra picike kis kerek darabka kék égre.
Ősi kínai tanmese alapján
Szeretettel ❤️ Viki
