Valamikor régesrégen egy messzimesszi galaxisban járt hozzám egy lány (nevezzük Noéminek) csoportos fitness orára hetente egyszer. Mindig a hátsó sorban egy pöttyet teszkógazdaságosba nyomta a mutatványt. Nyilván észrevettem, nyilván a bátorítás, motiválás minden eszköze, ami csopi órán szóba jöhet, az szóba is jött. Szemmel láthatólag nagyonnagyon jól érezte magát de nem nőtt az intenzitás. Hát oké, gondoltam, nem mindenki azért jár ide, hogy komolyan sportoljon, lehet csak a kimozdulásra, vagy társaságra van szüksége….
Eltelt egy év, és egyszer csak elémállt és a következő párbeszéd hangzott el:
N: Tevikiiii! Én már egy éve járok hozzád és nem fogytam semmit….
V: Háááát Noémi! Heti egy edzéstől, főleg ilyen lájtosba, bizony nem sokminden tud változni… sajnos…
N: DE én nem tudok többször jönni
V: nem muszáj ide jönni, lehet még hetente mondjuk kétszer a parkban egy kicsit önállóan, gyalogolni, kocogni… stb.
N: DE nekem arra nincs időm
V: amíg ennek nincs prioritása, semmi sem fog változni… sajnos… és mi a helyzet a táplálkozással?
N: hááát igen… kéne rá figyelni… DE nincs rá időm, hogy bevásároljak, külön főzzek ésatöbbimacera
V: indulásnak esetleg simán elhagyhatnád a cukrot, lisztet, péksüteményeket…
N: ááááá…. DE én nagyon „kenyeres” vagyok, azt biztos hogy nem tudom letenni
Oksika, hááát nincs több érvem! Amíg van egy DE a tarsolyban, addig változás nem lesz. Én pedig megfeszülhetek, DE akarni nem tudok helyetted!
szeretettel ❤ Viki
